Egy korszaknak megint vége, és kezdődik egy új…
Egészen pontosan 7 hónapot és 6 napot töltöttem az Egyesült Királyságban, 3 helyen dolgoztam, de ezek közül természetesen a Starbucksnál szereztem komolyabb tapasztalatot, hiszen 2 nap híján pontosan 6 hónapig készítettem kávét a londoni Kensington és Chelsea lakóinak és persze jópár turistának. :)
Hogy mi minden történt az elmúlt [...]
Már 85%-osan bepakoltam mindent
Már kiporcióztam a ruhámat a hétre, és az utolsó adag mosások vannak előkészületben
Már megcsináltam a költségvetési tervet, és összeírtam mi mindent kell még csinálnom, mielőtt elmegyek
Már leszerveztem az utolsó party napokat kollégákkal és barátokkal
Már megkaptam a képeket a lakásunkról, és nagyon nagyon tetszik
Már nem is nagyon tudok másra gondolni, mint erre
Már csak [...]
Aki követte az eseményeket az elejétől, az nagyjából tudja, hogy Svájcba fogok költözni. Ennek oka egy olyan személy, aki mellett megtaláltam mindazt, amire igazán vágyom…
Folytatáson történetünk ott ért véget, hogy ő január végén visszaköltözött Bern-be azzal a céllal, hogy a szakmájának megfelelő munkát találjon, amit itt Londonban 5 hónap alatt nem sikerült.
Azóta “ide-oda” repülgetünk [...]
Március 6-ára terveztem egy olyan bejegyzést, hogy: FÉLÉVE ÉLEK AZ EGYESÜLT KIRÁLYSÁGBAN! – de ez elmaradt. Tekintettel arra, hogy éppen a Kedvesemmel töltöttem nagyon szép napokat, nem is csodálkozom ezen.
Ma viszont tudok olyat írni, hogy: 3 hónaposak vagyunk! Bizony, ez már egy negyed év. És pontosan 3 hónappal ezelőtt ismerkedtünk meg, egy hideg decemberi délutánon.
Na, [...]
Kicsit sok mindenről kell írnom, ezért nem tudtam semmi értelmes címet kitalálni ennek a bejegyzésnek. :) Elnézést kérek a kreatívtalanságomért. :)
Amióta Kedvesem az itt töltött két nap után elment napról napra romlott a hangulatom. Több okból kifolyólag:
1.
Ezúttal úgy ment el, hogy a teljes bizonytalanság állapotát hagyta maga után a következő találkozásunkat illetően. Annyit [...]
Ahogy ígértem, írok a munkámról, a munkahelyemről, és mindenről, ami ezzel kapcsolatos.
Nem tudom ki mennyire ismeri az egyébként Seattle-ből származó – most már – világcéget, ami a mai napig egyre nagyobb ütemben terjeszkedik, és kaptam egy olyan infót is egy Starbucks fejes bácsitól, hogy hamarosan Budapesten is nyílik 1-2 üzlet…Ami [...]