Queer As Kyle

Nagyon megoszlanak a vélemények arról, hogy a biszexuálitás lényegében mi is valójában, ill. létezik-e.

 

Nem tényfeltáró riportot írok, pusztán a tapasztalataimat és az álláspontomat osztom meg veletek a témában, aztán lehet vitatkozni. :)

 

A következő vélemények keringenek a biszexualitásról:

„Binek lenni trendi, aki már nem vallja be, hogy az, az nem is tud érvényesülni.”

„Aki biszex, az csak áltatja magát. Igazából meleg, csak még nem fogadta el ezt a tényt.”

„A biszexek tulajdonképpen promiszkuis emberek, akik vélogatás nélkül lefekszenek mindenkivel.”

Lényegében ezeket a reakciókat kapom különböző verziókban, de az én álláspontom valahol ezek határán ácsorog.

 

Nagyon sokáig azt gondoltam, hogy a biszexualitás beismerése egy önmagunknak való megnyugtatás, hiszen rengeteg meleg kezdi úgy „pályafutását”, hogy elkezd érdeklődni a fiúk iránt IS.

 

A saját példámat tudom leírni: 17 éves voltam, és akkoriban még barátnőztem. De elkezdett érdekelni ez az egész, és aztán egyre bátrabb és bátrabb lettem az érdeklődésben. Aztán eljött az első fiús élmény, és közben végig azzal nyugtatgattam magam, hogy nincs velem semmi baj, csak érdekel milyen lehet egy fiúval, de elképzelni sem tudom, hogy én beleszeressek valakibe, hiszen csak a lányok tudnak érzelmileg megérinteni, meg család, meg gyerekek… stb. – Ezzel nincs is semmi baj, hiszen kamasz korban keressük önmagunkat, de aki tényleg meleg, nehezen birkózik meg a feladattal, hiszen nem így szocializálódtunk, nem volt előttünk ilyen példa, sőt pont az ellenkezője, és az lett belénk nevelve, hogy a társadalmilag elfogadott családmodell az apuka, anyuka, gyerekek verzióban létezik, és pont.

 

Aztán eljön a pillanat, amikor az az ember jön velünk szembe, aki nem csak szexuálisan mozgat meg, hanem lelkileg is… és ez bizony felkavaró. Itt kezdődik a melegség felvállalása. Persze vannak olyan szerencsések, akik nagyon korán tudatukra ébrednek, de gondoljunk azokra, akik bőven 30 éves korig elnyomják valódi énjüket, családjuk lesz, meg feleségük…. az már sokkal húzósabb, és bevallom, én nagyon sajnálom azokat, akik ilyen későn merik felvállalni önmagukat.

 

Mindezektől függetlenül a biszexualitásban hiszek. Na nem abban a verzióban, hogy a lányok szájrapusziznak a buliban 3 jager után, ,és nem is abban, hogy egy egyébként hetero fiú pl. összejön egy közös vagy kölcsönös önkielégítésre pl. szobatársakkal a kollégiumban. Nem, ezeknek semmi köze a biszexualitáshoz. Emberek vagyunk, és alapvetően szeretjük próbálgatni a határainkat. A melegségre, sőt a biszexualitásra sem lehet rávenni senkit. Az vagy benne van valakiben, vagy nincs.

 

Van egy ismerősöm, aki valóban biszex. Ez abban nyilvánul meg, hogy volt már barátnője is, és barátja is, aztán újra barátnője… tehát ténylegesen változtak körülötte a nemek. Nem azért csajozott pl. a pasija után, mert kiábrándult volna a férfiakból, hanem mert megismerkedett egy lánnyal, akibe beleszeretett.

Abban tényleg van valami, hogy a biszexuálisok szexuális éhsége sokkal nagyobb, sőt emellett sokkal nyitottabbak is.

 

A szkeptikusságom ott kezdődik, hogy azt gondolom, aki élvezi a szexet a saját nemével, de utána mégiscsak ellenkező nemű párt választ, annak egy idő után egészen biztosan hiányozhat a „másikfajta” szex, ami kizárja a valódi monogámiát.

 

Tulajdonképpen, akkor biszexnek lenni egy örök harc lenne? És képtelen lemondani valamelyik nemről egy tartós, hosszú távú vagy akár életre szóló kapcsolatért? Vagy eljön az az idő, amikor már a szex egyáltalán nem fontos, csak a belső értékek? És ha ez csak idős korban jön el, és ott áll az illető teljesen magányosan?

 

Persze ebből a szempontból mi melegek is nehezebb helyzetben vagyunk, mert 1 millióból egy olyan ember van, aki képes egy igazi, hosszú távú, komoly, belső értékekre épülő monogám kapcsolatra, de sokkal gyakoribb a megalkuvás, ahol jobbra-balra kacsingathatnak mindketten, és inkább félnyitott kapcsolatban élnek, elviselik egymást és nem szakítanak, hogy nehogy egyedül maradjanak.

 

Ez elég lehangoló és kiábrándító is szerintem. Én úgy szeretnék megöregedni a párommal, hogy 50 évesen is ha reggel felkelek, és a szemébe nézek, akkor lássam benne, hogy mennyi minden van a hátunk mögött, mennyi mindenen keresztül mentünk, de az a szeretet, ami kettőnk között kialakult lerombolhatatlan, és boldog vagyok, hogy olyan ember fekszik mellettem, aki nemcsak a jelenem és a jövőm, hanem a múltam is.

 

Nem tudnék kompromisszumot kötni magammal, hogy csak azért legyen kapcsolatom, hogy ne legyek egyedül, bár nem vagyok még 50, ezért nem tudhatom, hogy mi lesz akkor, de olyan embernek tartom magam, aki tesz azért, hogy ne csak egy testet, vagy egy kajla, mosolygós fiút lássanak benne, hanem sokkal többet…. jövőt. Igaz, hogy ehhez kell a megfelelő ember is, aki meg is akarja látni bennem a jövőt, és én is a jövője szeretnék lenni, nem csak a jelene.

 

Azt gondolom erre egy igazi biszexuális nem lenne képes. De cáfoljatok meg.

 

(utóirat: ezt a bejegyzést kezdtem el még a blogszünet előtt, hiszen szex és nyunyók már nagyon régen nem volt :))