Szex és Nyunyók 15. rész: Szerelmes ügyek
Valaki le tudja írni, hogy milyen érzés szerelmesnek lenni? - Ha igen, az már régen rossz.
A szerelem nem definiálható. Annyira különbözően éljük meg mindannyian, hogy még csak össze sem lehet gyűjteni a lehetőségeket.
Van, aki könnyen szerelemre lobban, van, akinek hosszú időre van szüksége. Van olyan, aki újra és újra beleszeret valakiben, van, aki mindennap másba szeret bele, van olyan, aki azt érzi, még sohasem volt igazán szerelmes.
Egyiket sem tudom elítélni, ugyanis ez mind-mind lehetséges. A szerelem amellett, hogy definiálhatatlan, még irányíthatatlan is, és semmilyen szabályrendszere nincs.
A legkülönbözőbb élethelyzetekben és szituációkban is felbukkanhat, olyankor, amikor a legkevésbé számítasz rá. A szerelem teljesen kifordít önmagadból, áttörnek az elveid, és sok esetben rengeteg olyan dolgot csinálsz, amit soha nem tennél. Viszont az igazi szerelemben nincs is szükség észre. Ott nem kell gondolkodni, nem kell taktikázni, nem lehet visszafogni és elnyomni, és nem is kell. A szerelmes meg kell élni. Ki kell élvezni a kiterjedt boldogságérzést, amikor viszonozva van, és meg kell élni a fájdalmat és csalódást, amikor nincs viszonozva, vagy vége szakad.
Eddig életemben eddig összesen egyszer voltam igazán, őszintén, mélyen szerelmes. Meg is fordult a fejemben, hogy vajon lehetek-e újra még másba?
Vajon mindenkinek megvan a párja az életben? És mi van, ha én túl korán találtam meg, és mostmár be kell érnem kisebb-nagyobb kapcsolatokkal, kalandokkal, de úgy, ahogy akkor már nem fogok érezni senki iránt? – Na jó, ez természetesen igaz, hiszen ugyanúgy nem érezhetek, de akkora harmóniát, összetartozást, boldogságot, szenvedélyt fogok-e érezni még valaki egyidőben valaki iránt?
Erre az általános az, hogy: "Jaj, persze, hogy fogsz. Még száz jön, és száz megy, és mindegyik fantasztikus lesz akkor…" – Na ez az, amit én nem gondolok így.
Természetfeletti érzésről beszélek, amit nehéz megérteni, mert nem gondolom, hogy sokaknak volt ebben része, de ha volt, akkor nincs mit megkérdőjelezni. Nagyon sokáig próbáltam bebizonyítani, hogy igenis a tökéletes boldogság egy állapot, és nem köthető személyhez. Lehangoló és kiábrándító az az érzés (ezekkel a tapasztalatokkal), amikor felteszed magadnak a kérdést: Miért kell egyáltalán bebizonyítani bármit is? Miért nem lehet csak úgy szimplán élvezni, hogy ott van melletted Ő? Erre a kérdésre csak akkor lehet válaszolni, ha széles a látóköröd, és tudod, hogy mit akarsz, mert felmérted a határaidat, a lehetőségeidet, és egész egyszerűen össze tudsz rakni magadnak egy boldogságképet, mer van viszonyítási alapod.
Nekem nagyon sokáig nem volt ilyen. Mostmár van.
Emberek vagyunk, és emberi módon hülyeségeket csinálunk. Ha boldogok vagyunk, szeretünk problémákat generálni, ha nem vagyunk boldogok, akkor pedig az idők végezetéig tudunk ezen agonizálni. Még akkor is, ha karnyújtásnyira van a megoldás.
A boldogság karmikus dolog, aki boldogságra született, az boldog is lesz, mert magához vonzza. Én boldogásgra születtem, mert tudom, hogy igazán szeretni a világ legfantasztikusabb érzése. És az egyik legfontosabb életcélom, hogy szeressek, és boldoggá tegyek valakit, aki pontosan ugyanígy érez.
Érzem, és tudom, hogy így lesz.
Nem most és nem két hét múlva, de a jó dolgokra mindig érdemes várni. :)))
július 20th, 2009 saat: 12:39
A szerelem valóban egy megfoghatatlan és definiálhatatlan érzés. Vagy van, vagy nincs, vagy nem is tudom… szóval ennyire behatárolhatatlan :)
Én úgy gondolom, hogy mindenkinek megvan a párja az életben, de mivel különböző sorsokkal jöttünk a világra, úgy van, aki megtalálja, van, aki nem. Van, akinek beteljesedik a szerelme, és van, akinek nem. Van, aki megtalálja és elveszíti, van, aki elsőre célba talál, és van, aki sosem. Van, aki hosszú évek alatt és van, akinek elég egyetlen pillanat is. Nincs standard, nincs követendő példa, tiszteletkör, csak szerelem van és annyiféle, ahány ember a Földön.
(most úgy érzem, ez a komment egy nagyon rövid bejegyzéssel ér fel XD)
július 20th, 2009 saat: 13:15
Köszönöm Captain! :) Igen, minibejegyzés méretű, de azt én nagyon szeretem. :) Nem mellesleg egyetértek veled.
A kérdés már csak az, hogy az a ki megtalálta, de elvesztette, az vajon egy idő után megtalálja újra? :)) Én tudom, hogy igen, ez ad nekem hitet a mindennapokhoz. :)
július 20th, 2009 saat: 14:06
nemcsak hogy mindenki másként élni meg a szerelmet, de mi magunk is másként éljük meg azt mással…lehet, hogy az egyikkel kifordul a világ, a másikkal pedig minden a helyére kerül, de mindkettőbe szerelmesek vagyunk. szerintem tehát magunk számára sem ugyanaz az érzés a szerelem.
rossz, hogy a mai világban sztereotipizálunk, sztenderdeket állítunk és ha azokat nem tudjuk elérni már csalódunk magunkban és a világban is. ha nem azt érezzük a párunk iránt, ami a nagy könyvben meg van írva, elgondolkozunk, hogy tényleg szerelmesek vagyunk-e? jó lenne, ha a szerelmet tényleg nem kötnénk már gúzsba és engednénk szabadjára, hogy mindenki a maga mércéje és értékrendje szerint érezze és élje át.
a boldogság kék madarának kutatásával kapcsolatban pedig szerintem szintén mindenki megy a maga útján. még a bölcsek sem tudtak megnyugtató és általános választ adni a nagy kérdésre: keressem vagy majd megtalál. az egyik szerint ki keres, az talál, míg a másik így vélekedik róla: a boldogság olyan, mint a pillangó, ha kergeted, sohasem kapod el, ha csendben leülsz, a válladra száll…ezen igazodjon ki az egyszerű halandó :D:D
a blogon keresztül átszűrődő te, és a másoknál olvasottak alapján nem hiszem, hogy gondod lesz az IGAZI felismerésével :)
július 20th, 2009 saat: 16:43
ádám: köszönöm ezt a kommentet, nagyon sok minden volt benne, ami elgondolkodtató. Szerintem talán az a legjobb, ha megteszünk mindent a saját boldogságunkért, de erőszakolni nem lehet. Ha tiszta lapokkal játszunk, akkor eltalál hozzánk előbb-utóbb. És én tudom, hogy így lesz.
Nem mellesleg, én már felismertem az IGAZI-t… :))
július 20th, 2009 saat: 17:50
Te is szeretsz -az önmagad mással való lelki vagy testi vonzása és megosztása során- a kiteljesedés mindent elsöprő érzésének felemelő pillanatában lebegni, mert az jó…
Ez az élet legjobb része…
:)
július 20th, 2009 saat: 18:35
Totál egyetértek veled, Kyle!! Mindennel, főleg azzal, hogy a szerelem nem definiálható. Végre valaki! :D Egyébként én úgy gondolom, hogy valahol mindenkinek meg van a párja.
július 20th, 2009 saat: 18:53
Monogon: Ezt a lebegést keresem, amióta átéltem. Csak tudnám minek keresem, ha tudom, hogy hol van. Valószínűleg azért, mert amikor lebegsz, akkor nem hiszed el, hogy ennél jobb nem lehet. :)
Iguazu: :))) Igen megvan. Kérdés, hogy ha megtaláltál egymást, akkor tűzön-vízen át is képesek egymást megtartani, vagy sem. Bár ha valóban az igaziról beszélünk, akkor nincs szó elvesztésről. Az igazit nem veszted el sohasem, még akkor sem, ha néha fizikálisan vagy lelkileg is azt hiszed, hogy igen.