szuperbuli Lajcsi nélkül

 Megdöbbentő, hogy pénteken mennyire sokan voltunk, és mennyire jót buliztunk. Tényleg nem számítottam rá, hogy ennyire sokan leszünk, ez meglátszott az asztalfoglaláson is. Gyakorlatilag a később érkezők egy része nem is tudott leülni köreinkben. :S De azért valahogy sikerült elférnünk mégis. :)

 Egy-két emberkéről tudtam, hogy jön, de azért értek meglepetések rendesen. Annak ellenére, hogy nem tudtam mindenkivel hosszasan beszélgetni, és kicsit jobban megismerni. Felköszöntöttük a két lurkót is (Captain és Igu), akik most töltötték be a 18-at, megismertem Cube-ot, 979-et, ott volt még Redblek és Vetkőzős fiú is, SVityó és CB, több olvasó is, és persze a Kyle-szekció is jelenlétét tette Miranda, Greg és Aaron és még jópár kedves pajtás személyében. (Na tuti kihagytam pár embert, de nem is tudtam mindenkit elhelyezni a fejemben)

 Sok sok alkohol után arra döbbentem rá, hogy a jelenlegi problémáimról panaszkodom egy-két barátomnak, és ez eléggé aggasztott, így megpróbáltam a lehető leghamarabb elzárni ezeket a dolgokat egy kis dobozba, és felhőtlenül szórakozni. Ami lássuk be, azért sikerült is.

 Hogy ilyen nagy társaság összejött, szerintem oltári nagy dolog (már legalábbis nekem), és mindenkit egyesével agyonölelgetnék, ha tehetném. :)))

 Éjfélre átértünk Alteregoba, ahová – bár a csapat nagy része lefaragódott – még mindig meglepően szokan megtünk tovább. Itt is valami olyasmire számítottam, hogy kb. 5-en maradunk. :))

 A show nem volt rossz, de jobban szeretem azokat az estéket, amikor a "Jóképűek" is jelen vannak, mert azok a számok látványosabbak mindig. Viszont a Bag It Up-ot sikerült megint nagyon végigtombolnom. 

 Még a show előtt beszélgettem Dömperrel egy pár szót, és valahogy szóba került, hogy 2 éves a blogom. Aztán valahonnan meghallotta, hogy Szex és Nyunyók, amin jót mosolygott, de nem gondoltam, ennek következménye lehet. :) Leesett az állam, amikor a show előtti 10 percesében megemlítette, hogy 2 éves lettem. :))) De azt már nem vállaltam, hogy ekkora fórum előtt reklámozzam is magam, pedig a lehetőség adott volt. :))))

 A zene extragáz volt – sajnos – pedig nagyon reménykedtem, hogy ezen a pénteken retroparty lesz, de azért minden nem jöhet össze. :) Ettől függetlenül sikerült remek hangulatban beszélgetnem és táncolnom is kicsit. Aztán jött egy érdekes pont, amikor emlékszem arra, hogy beszélek, de fogalmam sincs, hogy miről, viszont azt érzem, hogy annak, amit mondok semmi értelme. Baaah!

 A buli végefelé, amikor már csak "kicsik" bírták igazán, (I mean: Captain, Igu, Cube) sikerült szóbaelegyednem azzal a fiúval, akit most itten elnevezek ZK-nak.:) Még egy korábbi brutkón találkoztunk először, akkor is váltottunk pár szót, de még úgy rendesen beszélgetni nem tudtunnk. Aztán együtt mentünk a Ferenc körútig hazafelé, és egyfolytában dumáltunk dumáltam. :)) No mindegy, ezt csak azért írtam le, mert nagyon szimpatikus fiú ő, ráadásul megtudtam, hogy Nick is ismeri, mert facebook-on ott van az ismerősei között, szóval remélem lesz még lehetőség többet találkozni vele, mert egy pozitív figura ő nagyon. :)) 

 Hazafelé már teljesen elszállt az esti pörgős-fantasztikus hangulatom, és valahogy nyomasztónak éreztem mindent. Megpróbáltam nem gondolni semmire, és csak hazamenni.

 Ahogy egy How I Met Your Mother rész is erről szól: Soha ne csinálj semmit hajnali 2 után, csak menj aludni. Ezt bizony meg kell fogadni. :))

 Egyébként összességében a party 10/10 pontos volt, úgy egyébként meg nem vagyok egészen normális. De ki az?… 

9 Responses | Add your Own

  • 1 Svityó yazmış:

    Én, a társaság egyetlen hetero férfi tagja, éreztem, hogy van baj. De nem volt alkalmam megvigasztalni:( Bocsi:(

  • 2 kyle yazmış:

    Nem kellett vigasztalni. :) Hiszen nagyon jól éreztem magam. :)))

  • 3 Captain yazmış:

    Hetero férfi MUHAHAHAHAHA :D
    Tényleg nagyon ott volt a partid, még egyszer nagyon köszönjük :) Egy LURKÓ XD

  • 4 kezq yazmış:

    úgy sajnálom,hogy nem lehettem ott :(
    de csak ma jöttem haza…

    na majd a következőre megyek végre én is :)

    How I Met Your Mother :))))
    kedvencem :)

  • 5 Iguazu yazmış:

    “lurkó” jajj de ari. :) Itt is köszönöm szépen a bulit! :)

  • 6 kyle yazmış:

    kezq: a következőn kötelező a megjelenés. :)) bár már szigetig nem lesz. ma megyek jegyet venni. :)))

  • 7 defalla yazmış:

    Nos, igen. Ezt szerettem volna olvasni, kicsivel hamarabb… Türelmetlen vagyok, tudom. Kösz a beszámolót, Lajcsit pedig ne sajnáld – vagyis igen, de ne úgy. Na, megkevertem :)

  • 8 littleearthquakes yazmış:

    “Na tuti kihagytam pár embert, de nem is tudtam mindenkit elhelyezni a fejemben.”

    Hát ja, de már megszoktam… :-DDD

    “… mindenkit egyesével agyonölelgetnék, ha tehetném.”

    Oké, felírtam, Szigeten behajtom. :-)))))

  • 9 kyle yazmış:

    Be is lehet ám hajtani bármit. :)))
    Szerdán és csütörtökön kyleféle csodaölelésre lehet jelentkezni. :))

Leave a reply

Required

Required, hidden

XHTML Tags:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Trackback this post  |  Subscribe to the comments