emlékeztető :)

 A jelenlegi visszajelzések alapján egy 10-15-en biztosan leszünk pénteken este. Remélem, hogy addig még sokan gondolják úgy, hogy csatlakoznak. :) (akár visszajelzés nélkül is)

 2007. július 20-án írtam az első bejegyzésemet, ami olyan nagyon távolinak tűnik már, hogy ihaj. Azóta rengeteg minden megváltozott, szinte az egész életem, a körülöttem lévő emberek, a régi barátaimmal való kapcsolataim is.

 Mára egy egészen más Kyle vagyok, mint a 2007-es 1.0-ás kiadáskor. :)

Egy-két érdekesség:

- a blognak két ruhája volt eddig összesen, az első egy freeblog sablon volt (a zöld citromos) :)

- a második témát már kizárólag nekem tervezte Z, és Jake segítségével lett belőle blog.

- a harmadik (vadiúj) változat korszakváltást is tükröz majd, hiszen nem csak a kinézet változik. (és most nem a tartalomról beszélek. :)

- A Szex és Nyunyók bejegyzéseket a statisztikák szerint mostmár átlagosan négyszer többen olvassák, mint bármi mást a blogon

- Ezzel szemben a filmkritikáim a legnépszerűtlenebbek. :)

- Soha nem voltam még igazi blogtalálkozón, de mostmár nagyon szeretnék találkozni a többi bloggerrel is.

- Igazából rengeteget köszönhetek ennek a blognak, mert megismerhettem SVityót, és általa még rengeteg más bloggert/blogot is.

- Szintén köszönet az egykori queerblog-nak, mert ott lettem először belinkelve, és ez volt az első hely, ahonnan rámbukkanhatott más is. :)

- A mai napig minden héten Steven Strait képei és a férfi harisnyás post miatt kattintanak rám a legtöbben, akik valamilyen keresőben próbálkoznak. :)

Egy dolog maradt hátra…

PÉNTEK 20 ÓRA EKLEKTIKA!

One Response | Add your Own

  • 1 lill yazmış:

    gratulálok!
    nagyon kíváncsi vagyok a blog új ruhájára, Remélem jó lesz, mert én imádom ezt és nehezen szokok hozzá az új dolgokhoz :)
    Örülök azért, hogy ilyen népszerű a Szex és Nyunyók, bár nekem sokszor lány létemre nem érdekes némelyik, de azért elolvasom őket. Viszont gyakran nekem is érdekesek.
    Ezzel szemben én a filmkritikákat is imádom ám (de ezt már mondtam azt hiszem, de azért ne felejtsd el!) :)
    szóval csak így tovább, Kyle!!! :)

Leave a reply

Required

Required, hidden

XHTML Tags:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Trackback this post  |  Subscribe to the comments