Szex és Nyunyók 14. rész: Apa fia…
A coming out nem egyszerű dolog, de ha az ember túlesik az első igazin, akkor egyre könnyebb lesz. Charlotte volt az első ember az életemben, akinek bevallottam, hogy meleg vagyok, és utána szinte rohamosan nőtt azoknak a száma, akik megtudták. Természetesen zömében régi barátok, akik nagyobb százalékban ma is azok, ill. anyukám is. 1 éve voltunk együtt Z-vel, amikor elmondtam neki, de nem egészen magamtól, hanem kiszedte belőlem. Nyugodtabb vagyok, hogy legalább ő mindig tudja, hogy hol vagyok, ha bármi baj érne, és nem kell valami hülyeséget mondanom.
Apukám viszont nem tudja a mai napig, hogy mi a helyzet velem. Ez már egy nehezebb ügy. Azt hiszem egy meleg fiúnak talán az apukája előtt a legnehezebb ez, hiszen - nagyobb százalékban - egy középkorú hetero férfiról beszélünk, aki valószínűleg élete során nem, vagy nagyon minimálisan találkozott a melegséggel, és többnyire csak a szokásos média-sztereotípiák alapján vannak a fejében képek "rólunk", tehát minden "buzi" női ruhákba öltözik, megrontja a gyerekeket, és vibrátort lengetve provokálja a népet.
Nehéz, nagyon nehéz lenne neki elmondanom, mert egy hihetetlen hosszú beszélgetés lenne, amiben nem csak azt kellene bevallanom, hogy meleg vagyok, hanem azt is meg kell vele értetnem, hogy ugyanolyan normális ember vagyok, mint bárki más. Ennek ellenére közel sem biztos, hogy egy szem fia továbbörökíti majd a családod.
Azt mondják, hogy egy anya mindig megérzi ezt, de hogy van ez az apákkal? Az nyilván gyanús neki, hogy nincs barátnőm évek óta, de valahogy sikerül mindig elkergetni a furcsa gondolatait, hiszen több lánnyal ápolok elég szoros barátságot. Lehet, hogy azt gondolja, hogy egy Casanova vagyok. :) Hehe.
Egy feminimebb fiúnál (és direkt nem a nyunyó szót haszáltam) ez még sokkal nehezebb szerintem, mert rengeteg múlik az attitűdön. Nem egy olyan meleg ismerősöm van, akiről soha nem gondolnám, hogy meleg, és nem csak azért mert nincs semmilyen külső jele, hanem azért sem, mert életvitelük, gondolkodásuk alapvetően teljesen "heteros" – ez most olyan hülyén hangzott, de ennél jobban nem tudtam megfogalmazni. :) Egyszer hallottam egy olyan kifejezést, ami nagyon tetszett, hogy az ilyen típusú fiúk olyan heterok, akik a fiúkat szeretik. :) Szerintem ez egy elég jó hasonlat, és tényleg! Az ő esetükben azt hiszem sokkal kisebb a kockázata annak, hogy apuka kérdéseket tegyen fel magában. Maximum szóba kerülhet, hogy miért nincs fix barátnő, de sokan fel tudnak mutatni alibiből valakit, tehát ez is kiküszöbölhető.
De mi van azokkal, akik nem ilyenek? Itt vagyok például én, bár nem vagyok szélsőséges eset, de nem hiszem el, hogy apukám fejében sosem fordult meg ez a dolog. Ha viszont megfordult, akkor vajon mit gondolhat? Hogyan éli ezt meg, és vajon fel merné hozni ezt a témát bármikor előttem?
Sok szülő fél az igazságtól és inkább a bizonytalanságot, és a "reményt" választják, belekapaszkodnak apró információkba, amik tartják bennük a lelket, hogy a gyerek mégsem lett buzi… És akkor ez egy megoldás? Mosolygunk és élünk boldogan, de ne tudjanak semmit inkább?
Persze nem várom, hogy édesapám elém álljon és megkérdezze, hogy meleg vagyok-e, mert valószínűleg azt válaszolnám csuklóból, hogy nem. Természetesen nekem is nagyon nehezemre esne bevallani ezt neki. Furcsa érzés, nagyon.
Nem szégyellem, hogy meleg vagyok, de előtte szégyellem, hogy nem lehetek az a fia, aki majd unokákat csinál neki, és lesz egy kedves felesége, akit megtáncoltathat az esküvőmön, és menyének szólíthat…
Nagyon igazságtalan helyzet ez. De itt jön megint elő az alapvető és egészséges önzőség, és saját boldogságunk prioritása. Nem olyan életet szeretnék, ami neki tetszik, hanem olyat, ami nekem.
Tudom, hogy ez minden családban máshogy van, illetve rengeteg alternatíva van erre az apa-fia problémára, így csak a enyémet tudtam felvázolni. De számomra szürreálisnak tűnik egy olyan kép, hogy a párommal családi vacsorázunk négyesben, vagy elmegyünk együtt kirándulni, sőt teszem azt Karácsonykor az egész családom előtt felvállalhatom az életemet.
Néha nagyon fárasztó ezekre a sablonkérdésekre válaszolni, még akkor is, ha betanult válaszaim vannak rá.
A múlthéten megnéztem a Philadephia c. klasszikust, amit még nem láttam sosem. Azon a jeleneten hatódtam meg a legjobban belül, amikor Andy a családja témogatását kéri a per előtt. Ott ülnek mindannyian a nappaliban, és egy emberként mellette állnak. A testvérei, a szülei, sógorai, mindenki.
Őszintén és komolyan érdekel, hogyan vélekedtek a témáról. Van-e olyan, aki már coming outolt apukája előtt? Milyen reakciók voltak? Vagy ha nem, akkor mi az, ami visszatartja, és tervezi-e a jövőben?
július 7th, 2009 saat: 20:51
Furcsa, mert nálam épp fordítva van: anyutól sokkal jobban félek, mint apumtól. Bár igaz, hogy most még(?) nem tervezem, hogy sokkoljam őket. Egyiküket sem. Nem is hiszem, hogy képes lennék eléjük állni. Később sem… legalábbis most így gondolom.
július 7th, 2009 saat: 22:04
Én csak akkor mondanám el az apámnak, ha már tudom, sosem látom többet, vagy legalábbis nem fogok tőle függni. Jogilag már most sem, anyagilag viszont eléggé. Vagyis éppen nem, csak hát… szóval bonyolult. Az én családom nagyon konzervatív és hát apám alapból egy… na, szóval aki olvas, az tudja miért. Egyszerűen annyi, hogy mentálisan nem egészséges. Pluszban egy elvakult jobbikos. Szóval nem, nem tervezek a közeljövőben CO-t. Még ha el tudnám magyarázni nyugodtan, nade az agresszivitás és a berögződések ellen mit ér a hideg logika?
július 8th, 2009 saat: 10:08
Captain: lehet, hogy a végén egy jobbik-tüntetésen még rituálisan feláldozan:P Tényleg ne co-zz neki:D
Amúgy 100%-ban egyetértek mindennel. Nem tudom, hogy heterónak tartasz-e, aki a fiúkat szereti [CrazyBoy szerint affektálok néha, és Orsi barátnőm is azt mondta, hogy vannak nagyon buzis dolgaim], de az biztos, hogy nem könnyű. És gyanús az is, hogy apum pár éve már nem kérdezget nőügyekben. Azt vallom, hogy ha együtt élsz valakivel 21 évig, akkor be kell csuknod és csukva kell tartanod a szemed ahhoz, hogy ne tudd: meleg. Apum mindennek tetejébe még rendszergazda és szoftverfejlesztő is, úgyhogy ő tartotta rendben az otthoni gépeket, az otthoni hálózatot. És ha öcsém előtt a gépen tárolt videókkal buktam le…
De amíg nem állok elé, addig ott van neki az a lehetőség, hogy biztos tévedett. Pedig szerintem mellettem állna.
Nekem, akármennyire hülyén is hangzik, ha család, akkor az ilyen dolgok a legfontosabbak, mint a karácsony. Igazságtalan, hogy az összes tesóm/unokatesóm felvonulhat a párjával, boldogok együtt, én meg ott ülök egyedül, és a barátomra gondolok. És tudom, hogy ő is ugyanígy érez.
július 8th, 2009 saat: 12:30
Az én apámnak nem akarok soha coming outolni. Habár volt már pár alkalom amikor rámszolta a buzi szót. A tegnap meg ismét az unokáiról beszélt. De többször ki volt már adva a nősülési dátum.
július 8th, 2009 saat: 15:40
Soha sem fogom elmondani a család férfi tagjainak (se tesómnak, se apámnak). Tuti, hogy megutálnának, mert konzervatív faszok és ismerem őket, nem néznék, hogy rólam van szó, szó nélkül kitenne apám az utcára. Ha elköltözök és apám valahonnan megtudja, nem igazán fog érdekelni, hisz úgysem fogjuk már a kapcsolatot tartani…
július 8th, 2009 saat: 16:24
tudod, kedves, szerintem azért nem hülyék… hanem inkább az van, hogy amiről nem beszélünk, az nincs is:-)
július 8th, 2009 saat: 17:29
m.: szerintem egy nő mindig jobban el tudja fogadni ezt, mint egy férfi… de persze mindig vannak kivételek
Captain: na ez teljesen igaz. (az utolsó mondat) Apukám viszont se nem kőjobbikos, se nem agresszív. Inkább csak nagyon szűklátókörű.
SVityó: a kommentedből azt érzem, hogy nálad ez nem annyira halott ügy. Úgyhogy remélem, hogy egyszer összejön, és lesz közös családi Karácsnyozás. :)
Mexx Fly: Az unokák nálunk is téma volt, de mostanában nincs egyáltalán… Ez azért furcsa.
Igu: Igen, sokan gondolkodnak így, de engem valahol kiábrándít, hogy ez az egyetlen alternatíva. Mármint az, hogy mindenki azt tervezi, hogy majd ha már független lesz, és elmondja (vagy megtudja), akkor már tök mindegy, mert nem érdekel, hogy esetleg utána megszakad a kapcsolat köztetek. Persze ez nyilván attól is függ, ki milyen viszonyban van a szüleivel. Én nem szeretném ha megszakadna a kapcsolatom apukámmal…. :S
chris: azt hiszem ebben gyökerezik minden.
Ha homokba dugjuk a fejünket, akkor nincsenek problémák. Sajnos én is alkalmazom ezt néha… :S
július 9th, 2009 saat: 12:17
én is anyutól félek jobban. jelenleg igyekszik kihúzni a fejem a homokból, hogy álljak elé és mondjam el, de nagy valószínűleg már 98%-ban biztos benne.
viszont annak ellenére, hogy azt mondtam magamnak, ha rákérdez valamelyikük akkor megmondom, mégsem tettem mikor apu megkérdezte, hogy lányhoz járok-e. próbáltam kikerülni a válaszadást, aztán mégis egy igent mondtam :(
én az együtt karácsonyozást szeretném, de még messzinek tűnik :(
július 9th, 2009 saat: 15:12
Sziasztok! Nem a meggyőzés vagy rábeszélés miatt de beszéljünk arról is, mit nyerhettek. Például, hogy kyle a párjával, édesanyjával és annak édesanyjával tudott közös progikat csinálni és akkor tényleg mindenki családtagként volt kezelve. Kinek sikerült a ‘karácsonyozós életérzés’ ??? Vannak sikerélmények is vagy a félelem és bizonytalanság tényleg megbénít?
Svityó, öcséd hogyan fogadta és azóta milyen a kapcsolat? Van köztetek olyan, akinek a családja/családtagja várhatóan a vallás miatt ítélné el?
július 9th, 2009 saat: 16:02
ash: most nem SSP-zek;)
Öcsém… másfél évig én voltam a “Szégyent hozol rám”, “Ne érj hozzám”, “Neked nincsenek jogaid velem szemben”, azaz az undorító buzi. Igaz, hogy akko 15 éves volt, de ez sok mindenre nem mentség… Aztán jött egy novemberi csütörtök jópár éve, amikor 1 álló napon keresztül sírtam… Sírtam, mert nem lehet gyerekem [a szokásos módon], nem sétálhatok a barátommal kézenfogva, és mert nem mondhatom el azoknak, akik fontosak nekem, hogy boldog vagyok. Úgyhogy ezt a csütörtököt a barátiam körében történő coming-out hétvége követte. 6-an tudták meg akkor, és ebben volt öcsémmel közös barátunk is. Úgy intéztem, hogy kettesével tudták meg, így mindenkinek ott volt valaki, akivel meg tudta beszélni. Szerintem öcsémnél ez hiányzott. Ezért, amikor hazamentem utána, mondtam öcsémnek, hogy a … tudja, menj, kérlek, és beszéld meg vele a dolgot, megváltozott minden. Beszélgettek 4 órát a témáról, azóta érdeklődik, megvédi a melegeket társaságban, és kiáll mellettem. Mindig.
Amúgy anyum is tudja;) De az egy másik történet:D
július 9th, 2009 saat: 16:14
Én pont ezért írtam ezt a témát. Mert anyai ágon nekem csak sikerélményeim vannak, bár azért messze van ez még Debbie-től :), amit az én anyukám lereagál ebből, de azért nem rossz.
Viszont tudom, hogyha apukám tudná, akkor megváltozna ez, vagy lhet, hogy többet esély sem lenne ilyen érzésre… nem tudom.
Az az igazság, hogy nincsenek válaszaim, csak a bizonytalanság.
július 10th, 2009 saat: 16:06
ne vallomásként gondolj rá, mert nem bűn. Ha elmondod bárkinek, akkor tényként közöld, ami csak kiegészíti az ismereteit rólad, hiszen ettől nem változol, nem tekintheti magát hibásnak abban, hogy félreismert, mert az távolít el, az rendíthet meg valakit, hogy magát hibásnak érezheti akár emiatt is, ezért úgy gondolja, tehetett volna valamit ellene, pedíg csak annyi, hogy ő sem tudhat mindent.
Tényként, amit megért, ne pedíg vallomásként, amiről dönthet, hogy akarja-e tudomásul venni, vallomás amit megítélhetőnek érezhetne és persze az első emberi válasz valami közeli-idegen dologra természetesen a “nem”…