Mégsem…

Hello kedves blogtársak, olvasók, véletlenül idetévedtek,

Sajnos akármennyire is szeretnék írni, és higgyétek el ezer és ezermillió téma van a fejemben, amiről szívesen írnék, egyszerűen most nem tudok elegendő időt teremteni rá.

És persze itt most nem arról van szó, hogy nincs 30 percem leülni és megírni egy bejegyzést, mert persze, hogy lenne, de a queeraskyle számomra mindig is ennél többet jelentett. Egy speciális hangulatot, és ahogy születtek a bejegyzések, megvolt az ehhez szükséges atmoszféra, ami most hiányzik (vagy inkább átalakult), és ez még inkább így lesz, mert hamarosan elkezdek dolgozni, előtte meg az ügyintézés, meg papírok, meg engedélyek… szóval sajnos kénytelen vagyok beismerni, hogy egy időre ki kell vonnom queeraskyle-t a forgalomból.

Ez persze egy másodpercig sem jelenti azt, hogy megszűnne a blog. :)

Annyira elrohant az idő, hogy el is felejtettem megemlíteni, a blogom időközben 3 éves lett.

Erről eszembe jut, hogy tavaly ilyenkor mekkora bulit csaptunk mindannyian! Olyan jó volt! :)) Még most is emlékszem Igu és Cube arcára, amikor bemutattam őket Nicole-nak Alteregoban. (Hihetetlen, hogy ez mind 1 éve volt :)) Meg arra a sok-sok kör pálinkára, aminek az íze néha úgy hiányzik, mint egy falat kenyér. :))

 

Nem baj, nem aggódom, mert ha nem is ebben a formában, de mindig az éterben maradok, és biztosan lesz újra olyan szakasz az életemben, amikor queeraskyle újra felvirágzik, és ontja a bejegyzéseket magából. :)

 

Addig is… mindenkinek rengeteg sok sok jót kívánok, nagyon köszönöm mindenkinek, aki annak ellenére, hogy az elmúlt hónapokban nagyon hanyagoltam az írást, mégis idekattintott néha. :)

 

A privát blogom természetesen aktívan működik továbbra is, meg aki ott van facebookon, az mindig tud rólam minden fontosat. :)

 

Queer as Kyle búcsúzik tőletek egy időre, de ne felejtsek el, mert ez csak egy kis áramszünet. És én továbbra is olvasgatlak és figyellek titeket a távolból. :)

 

ekszóekszó

kyle

Itt vagyok

Itt vagyok ám, és nem tűntem el, ha ez így lenne, akkor egészen biztosan jeleztem volna. Még csak szünet sincsen, viszont ahogy korábbi bejegyzésemben említettem, indítottam egy másik blogot, ami abszolút személyes, és teljesen nyitott az életemet illetően.

Mivel még 3 hónapja sem élek Zürichben, ezért nagyon sok új dolog, új élmény ér, és elsősorban ott élem ki az írásmániámat. :)

 

Szóval hamarosan jelentkezem itt is, és minden korábbi tervem is meg fog valósulni, csak idők kérdése. :))

 

Addig is zene. :) És hajrá Spanyolország! :)

 

Szeretet-nyelv

Egy pici könyvajánlóval egybekötött vélemény következik. Egyik nagyon kedves barátnőmtől kaptam egy könyvet, mielőtt Londonba költöztem, és azokkal a szavakkal adta ezt át nekem, hogy reméli, hogy megtalálom azt az utat, amin járnom kell.

A könyv párkapcsolatokról, házasságokról szól, és mivel a hangulatom és lelkivilágom nagyon nem volt erre hangolva, ezért nem is olvastam bele… egészen mostanáig…

Azt hiszem szinte majdnem tökéletes időzítéssel sikerült kézbe vennem a könyvet, ugyanis annyira tetszett, hogy nem is bírtam letenni egészen addig, amíg ki nem olvastam. :) (Na jó, az tény, hogy nem egy hosszú könyv)

Nem írom le, hogy lényegében miről is szól ez az egész, de egy részét szeretném megosztani a nagyérdeművel. :)

Az egész iromány arról szól, hogy az a bizonyos eufórikus szerelem érzés (ami jobb esetben mindenkinél megvan egy kapcsolat elején) egy idő után….akármit is csinálunk elmúlik. Viszont ha már nem minden gyönyörű és varázslatos, akkor hogyan működhetnek kapcsolatok és házasságok évekig, évtizedekig…

Úgy működnek, hogy minden embernek van egy szeretetnyelve (öt fajta van egyébként), és amennyiben egy párkapcsolatban a felek beszélik egymás szeretetnyelvét (még akkor is, ha ez teljesen különböző), akkor elérjük azt az állapotot, hogy a szeretet-tankunk sosem ürül ki, és hosszú és boldog párkapcsolatban/házasságban élhetünk. :) Hát hogy működik-e, azt nem tudom, mindenesetre egy próbát mindenképp megér egyszer, ha arról van szó. Sőt, jól működő párkapcsolatoknak is nagyon hasznos lehet, hogy elkerüljük az esetleges lejtőn valón elindulást… szeretet-tankunk kiürülését….

 

Csak hogy senki ne gondolja, hogy másoktól lopott gondolatokkal okoskodom, a könyv szerzője és címe:

Gary Chapman: Egymásra hangolva – férfi kiadás

 

A következő bejegyzésekben bemutatok 1-1 szeretetnyelvet, a legvégén pedig mindenki kiválaszthatja, hogy melyik ezek közül az övé. – Hozzáteszem ez nem olyan egyszerű feladat, és ez a könyvben egy külön fejezetet kapott, hogy hogyan állapíthatjuk meg saját szeretetnyelvünket.

 

Miután bemutattam a szeretetnyelveket az én felfogásomban a könyv alapján, megosztok veletek egy nagy dilemmát, amit a könyv hatására kaptam….  De ezek mind-mind csak szépen sorban.

 

Ha valakit viszont érdekel a könyv, és Chapman elbeszélése és értekezése, csak forduljon be az első könyvesboltba, és olvassa el, vagy könyvtár… :)

Mi van a hűtődben?

Egy pici játékra invitálom a népet. Nyisd ki a hűtődet, és nézd meg, hogy mi van benne! Érdekes dolgokra bukkanhatsz, és listát állítva megtudhatod, hogy mennyit E-t eszel, és mennyire tudatosan vásárolsz egy boltban, vagy csak dobálod be a dolgokat. :)

Szerintem egy hűtő tartalma rengeteg elárulhat egy emberről – persze itt csak azok játszanak, akik nem szülőkkel laknak, mert ott nyilvánvalóan az van a hűtőben, amit apaanya vásárolt…

Ha lakótársak vannak, ott még lehet szelektálni a saját cuccok között.

No nézzük, hogy a mi hűtőnkben mi található jelenleg. :)

  • Sajt – nos, Svájcban élek, így a minimum az háromféle sajt általában…. pedig én nem vagyok nagy sajtos, de hát ez itt kötelező, főleg, ha egy svájcival él együtt az ember fia. :)
  • Vaj – csakis! és nem margarin!!!
  • Sárga curry alap – Kedves az ázsiai konyha szerelmese, és a helyzet az, hogy annyira jól csinálja, hogy engem is azzá tett….teljesen! Így a mindenféle ázsiai hozzávalók szinte mindig megtalálhatók a hűtőben és/vagy a konyhaszekrényben.
  • Fekete bors szósz – mondom!
  • Chili
  • Lime (szintén alap ázsiai konyhai hozzávalók)
  • Salátaöntet
  • Tojás
  • Szójaszósz
  • Halolajszósz (bizony)
  • Lekvár
  • Majonéz
  • Mustár (ezek ugye alap:))
  • Currys sonka
  • Egy kis ázsiai vegetáriánus tészta tegnapról
  • Kiwi
  • Zöldségek: paradicsom, uborka, saláta, pritamin paprika
  • Vodka – ez a hétvégéről maradt. :)

 

És a Te hűtődben mi van? :))

Zürich – jelentés

Szépen felvezettem a történetet, hogy mi is vezetett oda, hogy Zürichbe költöztem, aztán nem írtam egy sort egy arról, hogy azóta mi a helyzet.

Ennek természetesen van oka, mégpedig az, hogy amióta meg volt a nagy coming out gyakorlatilag az egész család előtt, azóta indítottam egy személyes blogot, amit a családom is olvas. Ahol nem Kyle vagyok, ahova fényképeket töltök fel, és ahol mindenről beszámolok, ami velem történik.

Mivel azt a blogot semmiképpen nem szeretném nyilvánossá tenni, ezért szeretném feltenni a nagy kérdést, hogy van-e olyan valaki, akit érdekelne ez a másik blog. Az vagy kommentben, vagy privát e-mailben jelezze, mert szívesen elküldöm a linket hozzá. :)

 

Úgy döntöttem, hogy sokkal kevesebb szeletet pakolok ki a privát szférámból, mint azelőtt, de sokat gondolkodtam a teljes nyilvánosság előtt is, de úgy döntöttem, hogy ezt inkább meghagyom annak a társaságnak, akiket tényleg érdekelhet, hogy mi zajlik körülöttem. Queer as Kyle meg marad, de lényegesen és látványosan kevesebb személyességgel.

 

Ettől függetlenül pár mondat:

Zürich gyönyörű és nagyon jól érzem magam. Szokjuk az együttélést Kedvessel, és a minden kezdet nehéz elve teljes mértékben jelen van, de összességében nagyon pozitívan állok a jövő előtt, és tudom, hogy egy olyan biztonságos ösvényen sétálok, ahonnan bármikor visszatérhetek arra a bizonyos másikra, amin tavaly szeptemberben elindultam, de nem szeretnék.

 

Elkezdtem nyelvsuliba járni, és apró lépésenként közelítek afelé, hogy lassan munkát tudjak vállalni. Egy kedves zürichi ismerősöm adott egy nagyon jó tanácsot – egyszerre csak egy lépcsőfokot másszak meg, és ne akarjak mindent egyszerre. Ez sajnos alapvető hibám, de most tényleg csak arra a fókuszálok, hogy magabiztos legyek a nyelvhasználatban, aztán jöhet a következő szint. :)

Top 25, az én meglepetésemre is

Az iTunes nem hazudik. Az tény, hogy elsősorban iPod-on hallgatok zenét és youtube-on, de azért mégis csak tükröz valamit az, hogy az iTunes-om szerint mi a 25 legtöbbet hallgatott szám. :)

 

Íme a lista:

25. Emma Bunton – Maybe (nagyon régi szám, mégis imádom a mai napig)

24. Christina Aguilera – Keeps Gettin’ Better (hát még ha végre megjelenik az új albuma)

23. Backstreet Boys – The Call (Na ezen 5 percig röhögtem, de az tény, hogy az egyik kedvenc BSB számom volt)

22. Alphabeat – 10.000 Nights (Rákattantam az Alphabeatre az elmúlt hónapokban, lesznek még a listán :P)

21. Pixie Lott – Here We Go Again (I love Pixie Lott!!!)

20. Pink – Who Knew (Who?)

19. Lily Allen (milyen név ez) – Fuck You (hát ezen meg sem lepődöm, bár inkább vártam volna a Top 10-be. :)

18. Lily Allen (milyen név ez) – 22 (Igen, igen! Bár lehetnék újra)

17. Pixie Lott – Boys and Girls (de azért inkább Boys!)

16. Paloma Faith – New York (Tegnap azt álmodtam, hogy odaköltöztünk… :)

15. Mika – Blame It on the Girls (bizony!)

14. Lady Gaga – Paparazzi (az első Gaga a 25-ös listában… )

13. Alphabeat – Hole in My Heart (hú, ez egy nagyon jó szám!)

12. Lady Gaga – Alejandro (arriba!)

11. Lady Gaga – Lovegame (meg a disco stick!)

és akkor a Top10, az agyonhallgatott számok mostanában…. és tényleg

10. Timbaland Ft. SoShy and Nelly Furtado – Morning After Dark (milyen lenne az élet Timbaland nélkül. :))

9. Little Boots – Remedy (no more poison!)

8. Lily Allen – The Fear (erre a számra keltem hónapokig. :)

7. Michael Bublé – Haven’t Met You Yet (de azóta már igen. :))

6. Alexandra Burke – Broken Heels (a repedt sarkú nóta nagyon bejött! :)

5. Lady Gaga – Bad Romance (roma-roma!)

4. Cheryl Cole – Parachute (ez a szám annyira gyermeteg, és mégis imádom!)

ÉS A DOBOGÓSOK:

3. Alphabeat – Fascination!

2. Mika – We Are Golden

1. Lady Gaga ft. Beyoncé – Telephone

Mentségemre váljon, hogy ez abszolút az aktuális lista. :) És az elmúlt hónapokat meghatározó számok ezek, bár ha az iPodom lejátszási listáját nézném, azért lenne még ott egy-két meglepetés… :)

1000 nap/Szex és Nyunyók outro(?)

Tegnap volt 1000 napos a blogom az első bejegyzés óta. :) Büszke vagyok rá, de tényleg.

Annyiszor kezdtem el naplóféleségeket írni régen, de mind mind abbahagytam egy idő után, ez a blog viszont túlélt mindent eddig – minden kapcsolatot, kalandot, szingliséget, depressziót,  boldogságot! És még mindig van…

Persze semmi sem tart örökké, és egyszer mindent abba kell hagyni, talán erre a blogra is ez vár majd egyszer.

A Szex és Nyunyók a legnépszerűbb széria volt a blog történetében, a legolvasottabb bejegyzésem voltak ezek, és összességében a legtöbb kommentet ezekhez kaptam.

Úgy terveztem, hogy a 20. résszel befejezem ezt a sorozatot, de azóta nagyon sok minden változott – így a véleményem is.

Most egy kicsit reklámozni fogok, de nekem ezt lehet. :) Van egy Pannon nevű mobilszolgáltató, aminek évekig volt egy BEE nevű részlege, ami kifejezetten a fiatalokat célozta meg ajánlataival. A BEE megszűnt, de lett helyette egy sokkal sokkal modernebb djuice, ami annyira bejött, hogy hamarosan teljesen külön mobilszolgáltatóként fog üzemelni, és elszakad a Pannontól.

Egy mobilszolgáltató 26 év alattiaknak… bátor vállalkozás, de én őszintén szurkolok nekik, mert szerintem ebben van lehetőség.

Hm.. kicsit elkalandoztam, mert arról akartam írni, hogy ezzel a történettel párhuzamot vonva Szex és Nyunyók, mint queeraskyle termék született meg anno, viszont felnőtt lett belőle, és úgy döntött, hogy most már a saját lábára áll.

Hamarosan Szex és Nyunyók blog születik, ahol elolvashatók a régi bejegyzések, és jönnek majd az újak… egy pici változással.

Bár a Szex és Nyunyók Kyle fejéből pattant ki, azért lássuk be, hogy már Kyle sem annyira mai gyerek… Sok sok új (Jó!) blogger jelent meg az elmúlt évben és hónapokban, így felhívást intézek felétek:

 

Aki úgy érzi, hogy szívesen lenne társszerkesztője a Szex és Nyunyók blognak, annak e-mail üzenetét szeretettel várom a kyle kukac queeraskyle pont hu-ra.

Ha fogalmad sincs, mi ez az egész, csak írd a keresőbe, hogy Szex és Nyunyók és olvasd el az intro-t, vagy akár az összes bejegyzést.

Ha ihletet kaptál a témában, akkor írj egy cikket, és küldd el nekem. Lehet ez bármi, ami a párkereséssel, párkapcsolati nehézségekkel, vagy bármi olyan témával kapcsolatos, ami a Szex és Nyunyók berkein belül megállja a helyét.

 

Itt a lehetőség!

Mindemellett nagyon szépen köszönöm, hogy ennyire népszerűvé tettétek ezeket a bejegyzéseket az elmúlt több, mint 1 évben!

Hamarosan: Szex és Nyunyók – A meleg blog!

Good Bye London!

Egy korszaknak megint vége, és kezdődik egy új…

Egészen pontosan 7 hónapot és 6 napot töltöttem az Egyesült Királyságban, 3 helyen dolgoztam, de ezek közül természetesen a Starbucksnál szereztem komolyabb tapasztalatot, hiszen 2 nap híján pontosan 6 hónapig készítettem kávét a londoni Kensington és Chelsea lakóinak és persze jópár turistának. :)

Hogy mi minden történt az elmúlt 7 hónapban?

- Talpra állt az önbizalmam

- Majdnem 100%-osan lecseréltem a ruhatáramat! (hihi)

- rengeteget fejlődött az angoltudásom és alapvetően a kommunikációs készségem azáltal, hogy nincsenek igazán gátlásaim azzal, hogy megszólaljak angolul, még akkor sem, ha tudom, hogy vétek hibákat, és az akcentusom is örökké megmarad :)

- újra édesszájú lettem, és odavagyok a csokiért és alapvetően mindenféle édességét :)

- megtanultam, hogy hogyan lehet mindennemű belső frusztráció nélkül melegnek lenni, és sehol sem rejtőzködni, vagy kegyes hazugságokat kitalálni pl. munkahelyen, vagy egy új ismeretség során

- nagyon sok mindent láttam, de még így is rengeteg dolgot kihagytam Londonból, ezeket remélem idővel pótolom majd :)

- szereztem új ismerősöket és barátokat is, de megállapítottam, hogy a régi barátaimat senki sem tudja felülmúlni! (Szeretlek Titeket igazán!)

- kihevertem, megerősödtem és gyönyörű pillangóként születtem újra érzelmileg, ami által megtaláltam a legfontosabb dolgot itt Londonban: Őt!

Őt, aki miatt az életem teljesen új fordulatot vett, és most, hogy itt eljutottam valameddig, épp fordulóponton, hogy még többet és többet lépjek előre, itt hagyom a várost, és újra a nulláról kezdek mindent. És az egészben az a legérdekesebb, hogy ez az egész nem kizárólag miatta van… hanem magam miatt is.

 

Hív egy új kaland, új kihívások, új nyelv, új kultúra, és persze a legfontosabb: hogy a kapcsolatom végre kiteljesedjen a maga valójában, úgy ahogyan Kyle a legeslegjobban szeret élni. Hogy reggel, amikor felkel, akkor ott van Ő, és este, amikor lefekszik aludni akkor is ott van… ! Aki megmutatta, hogy az érzelmeknek nincsenek korlátai, és nincs olyan, hogy nagyon szerelmes vagy, vagy annyira szerelmes, amit már nem lehet überelni, és nincs olyan, hogy ez jobb, mint volt, vagy rosszabb….

 

Itt csak az van, hogy két ember két különböző országból, két különböző kultúrából egy dolgot érez egymás iránt, és ez mindenek fölött áll nemre, vallásra, politikai nézetre, múltra, családra való tekintet nélkül…

 

Szeretlek London, de tudom, hogy Te mindig itt leszel nekem, sosem csalsz meg és sosem hagysz cserben, és mindig várni fogsz rám!

Költözési lázban

Már 85%-osan bepakoltam mindent

Már kiporcióztam a ruhámat a hétre, és az utolsó adag mosások vannak előkészületben

Már megcsináltam a költségvetési tervet, és összeírtam mi mindent kell még csinálnom, mielőtt elmegyek

Már leszerveztem az utolsó party napokat kollégákkal és barátokkal

Már megkaptam a képeket a lakásunkról, és nagyon nagyon tetszik

Már nem is nagyon tudok másra gondolni, mint erre

Már csak 5 nap…

 

Amikor eljöttem Budapestről a szívem tele volt fájdalommal, csalódással és keserűséggel. Annak a reményében jöttem el akkor, hogy a 100%-os környezetváltozás majd megoldja a problémáimat, és valamilyen formában visszakapom az elvesztett boldogságot…

Egészen más volt az a költözés, mint az, ami most vár rám, mert bár tisztában vagyok azzal, hogy talán több nehézségbe fogok ütközni, mint Londonban…

Viszont azt a költözést azért vártam, hogy végre “megszabaduljak” azoktól a dolgoktól, amik csak keserűséget okoztak, itt viszont szó sincs ilyesmiről.

Imádom Londont, és Londonban találtam meg Őt is.

Londonban találtam meg újra önmagamat is…

Csak pozitív és jó dolgok történtek velem összességében, és sokkal sokkal többnek érzem magam, mint korábban…

Ezért hálás vagyok Charlotte-nak, aki megadta számomra a kezdő lökést, és nélküle valószínűleg nem tartanék itt, ahol tartok.

Hálás vagyok Levendulának, hogy az elmúlt hónapokban lakótársak lehettünk, és rengeteg fantasztikus percet töltöttünk együtt.

Hálás vagyok az itt szerzett ismerőseimnek és barátaimnak.

Hálás vagyok a Kedvesemnek, aki valóban úgy lát engem, amilyen vagyok, és egy másodpercig nem éreztem még mellette, hogy másnak, jobbnak, szebbnek, okosabbnak kellene lennem…

és végül, de nem utolsó sorban hálás vagyok magamnak is, hogy megtettem ezt a lépést, hogy voltam ennyire bátor és hogy bebizonyítottam újra saját magamnak, hogy bármire képes vagyok, ha érzem és tudom, hogy sikerülhet…

Szex és Nyunyók 20. rész – A vonzás törvénye

Miért nem sikerül normális párt találni?

Miért nem találok megfelelő munkát?

Miért nincs soha pénzem semmire?

Miért vagyok ilyen szerencsétlen?

Nekem miért nem sikerült soha semmi?

Miért olyan jó neki, és nekem miért nem, ha én is megérdemelném?

A fenti kérdések közül legalább egy biztosan ismerős mindenkinek. Én konkrétan mindegyikkel találkoztam már életem során, pedig 25 éves vagyok, ami azért valljuk be, nem olyan hú, de sok. :) (ugye?)

Azonban akármennyire is kétségbe voltam esve bármilyen szituációban, ösztönös törekvésem a boldogságra, mindig utat vágott a legnagyobb kilátástalanságban is.

De csak nem olyan régen értettem meg, hogy tulajdonképpen mi is ez…

 

Van egy könyv, aminek az a címe: A Titok. Sokaknak, mint pl. nekem is, az volt az első gondolatom, mikor hallottam róla, hogy ez megint valami spirituális baromság, vagy valami agymosásszerű izé, amiben hinni kell, meg biztos a Schobert Norbi írta vagy a Gyurcsók. :)

Nagyon ambivalenssé válok, ha spirituális dolgokról van szó, mert legbelül nagyon is hiszek ezekben a dolgokban, és energiákban, meg azok hatásában… de mindig egészséges szkepticizmussal fogadom ezeket a dolgokat eleinte.

 

Aztán megnéztem (Charlotte-nak köszönhetően) a Titok c. filmet, ami lényegében a könyv alapján készült dokumentumfilm, és egycsapásra világossá vált minden. Megértettem, hogy mi történt velem korábban, és miért, és választ kaptam olyan kérdésekre, amik évek óta megválaszolatlanok.

 

Miért van az, hogy én annyira sok esetben olyan “szerencsés” vagyok? Azért, mert annyira pozitív a gondolkodásom, hogy annyira akarom, hogy jó legyen, hogy ezzel tudatalatt bevonzom a jó dolgokat.

Merthogy a vonzás törvénye ennyiből áll. Azokra a dolgokra kell fókuszálni, amiket el szeretnénk érni, és nem azokra, amik pont hogy gátolnak minket abban, hogy ezeket elérjük.

Az a legnagyobb baj velünk, hogy amikor valami rossz dolog ér bennünket, vagy rosszul mennek a dolgok, akkor sírunk és sajnáltatjuk magunkat, és elhisszük, hogy nekünk mennyire rossz…. beleragadunk ebbe az állapotba, és így újra és újra meg fog történni velünk az, amire fókuszáltunk… a rossz dolog. – az, hogy megint beleszaladunk egy értelmetlen kapcsolatba; hogy újabb kölcsönt veszünk fel, mert nem tudjuk kifizetni az eddigieket; hogy ész nélkül pályázgatunk mindenféle állásokat, de legbelül magunk sem hisszük el, hogy valójában megkaphatjuk…. És ezek a dolgok mind mind rajtunk csattannak – bevonzzuk.

Minden, ami velünk történik, mi vonzzuk be az életünkbe. – Ebben áll a vonzás törvénye. A rossz dolgok, amik velük történnek, nem a körülmények miatt vannak, nem mása hibás értük – csak és kizárólag mi, saját magunk!

 

Egy nagyon egyszerű feladat van, ami mégis a legnehezebb – rendet kell tenni a gondolatainkban, és ki kell pucolni a rosszakat. Csak és kizárólag azokra a dolgokra kell fókuszálni, amit el szeretnék érni.

Számtalan dologgal segíthetjük az univerzum működését – készíthetünk egy kívánságtáblát, amire felragasztgatjuk és kiírjuk, hogy mire vágyunk. Mindennap elolvasgatjuk, vagy becsukjuk a szemünket 3 percre, és elképzeljük, hogy ezek a dolgok már mind-mind megvannak nekünk.

 

És hihetetlen dolog ez, DE MŰKÖDIK!

Egy nagyon fontos szabály van – ha csak mondjuk, de nem érezzük mit kell, akkor megint csak saját csapdánkba esünk, és meggátoljuk azt a sok jót, ami velünk történhet.

 

Szeretnél egy csodálatos pasit magad mellé, aki megfelel az elvárásaidnak, és ő is imád Téged?

Szeretnél annyi pénzt, hogy megvehesd azt a házat a Duna-parton?

Szeretnél egy új autót?

Szeretnél egy iPhone-t?

Szeretnél előrelépni a munkádban?

MINDENT el lehet érni, és ez nem szerencse, nem élethelyzet, és nem kapcsolatok kérdése.

 

Egyetlen dologban kell hinni ehhez – önmagadban. Hinni abba, hogy bármire képes vagy, amit igazán szeretnél, és meglátod, hogy így lesz.

Mert őszintén mondom – ez a kulcsa mindennek.

Hajrá!

Csak ülj le egyik délután vagy este, gondold végig, hogy mik történtek veled, mióta élsz, és meglátod, hogy mennyi mindent elértél már, vagy ha nem, akkor annak mi az oka. – a gondolataid.